Kaito csak egyedül sétál az utcán. Kezd sötétedni, de nem fél, mert most már úgy látja az egész világot, hogy mindegy neki, hogy mi lesz vele, az egyetlen egy dolog, amiért élt az most már nincs. Egy pillanatra néha-néha szellemként meglátja Arisát az utcán, hogy várja őt, de tudja, hogy az csak a képzelete szüleménye.

Meglát, egy lányt először azt hiszi, hogy Arisa, de tudja, hogy nem ő. Egy hosszú vörös hajú lány az, aki fut 3 ember elől és azok meg mindenféle fegyverrel üldözik. Úgy látja, hogy a lány már nagyon unja az egészet és az oldalán lévő karddal lemészárolja az összeset. Kaito hirtelen csapja meg a friss vér szaga. A lány meglátja Kaitot és elkezd felé futni a kardjával. Kaito rájön, hogy nem segíteni akar neki, hanem megölni, így a kezét a magasba lendítve szaladni kezdett.

- Hé! – kezdte futás közben Kaito – Én, nem akarlak megölni a barátod, vagyok! – a lány nem hallgatja, meg csak egyfolytában támadja. Egyszer csak Kaito elesik. A lány ezt kihasználva felugrik a levegőbe, kardját a feje fölött tartja és lecsap Kaitora, aki tudja, hogy ez neki a vég.

Nem ölte meg a lány, mert Kaito feje mellett van a kard.

- Mért nem szaladtál el az előbb? – kérdezte mogorván a lány.

- Mert… - kezdte volna Kaito, de ekkor szirénázó rendőrös kocsikat hallanak és motorok zaját.

- A francba! – mondta a lány. Felrángatta Kaitot és elrohantak egy kis sikátorba. A lány Kaitot a falhoz szorította, hogy nehogy észrevegyék őket.

- Te… - kezdte volna Kaito, de a lány befogta a száját. Amikor a rendőrök meglátták a halott embereket elakadt a lélegzetük.

- Ez meg… - kezdte az egyik rendőr.

- Vajon ki tehette? – kérdezte egy másik.

- Valaki, aki nagyon precíz, mert mindegyik emberen csak egy vágás van, és ott ahol egyből meghalnak az emberek. – mondta egy harmadik. Körül szaglásztak a rendőrök és hála az égnek, hogy ilyen messzire vitte a lány Kaitot, mert oda legalább nem mentek, mert nem fogtak vérre utaló jeleket. Kaito és a lány egyszer csak egy halk ziháló légzést hallanak és mocorgást. Mindketten odakapják a fejüket, de túl sötét van odabent és nem látnak senkit. Kaito ránéz a vörös hajú lányra. Ő a fejével odabök a mocorgáshoz. Kaito érti, mit akar a lány. Összeszedi minden erejét és odamegy. Miközben egyre közelebb egyre jobban látja a sikátor végét. Mire odaér, nem lát mást, mint egy vacogó lányt. Ideges szemmel néz le a földre ahol minden csupa vér. Kaito érzi a rothadó hús szagát, ami nem csak a föld, hanem a lány is áraszt a ruhájából. A lány lassanként Kaitora majd jobbra fordul. Kaito is odafordul… nem hisz a szemének. Egy kuka mögött egy embernek le van vágva a feje, egy másiknak nincsen teste, hanem a falon van a vértől kezdve a csontokig. A vörös hajú lány is odament. Amikor meglátta a barnahajú lányt nem változott az arckifejezése. Amikor jobbra nézett… elmosolyodott.

- Re… re… - mondta vacogva a barna hajú lány. Kaito odaült mellé, átölelte és súgott valamit a fülébe.

- Nyugi! – súgta Kaito. Amíg megpróbálta megnyugtatni Kaito a lányt addig a másik lány odament az emberi maradványokhoz és megszemlélte. – Téged egyébként… - kezdte Kaito. Azt gondolta, hogy majd megint leinti a lány, de nem tette így tovább folytatta. – Téged hogy hívnak?

- Layra – válaszolta ridegen.

- Na és téged? – fordult oda a másik lányhoz, aki most már lenyugodott.

- Mi… - nyelt egyet a lány és kibökte. – Mion.

- Szép név. – mondta kedvesen Kaito, hogy ne legyen ilyen letört. Aztán kicsit később a rendőrök elmentek és kijött a hullaszállító kocsi és a halottakat is elvitték.