- Ahj… Mikor érünk már oda? – kérdezte Len.

- Majd soká – mondta nyugodtan Kimi.

- Ott vagyunk már?

- Nem – mondta Rei.

- Na és most?

- Még most sem – mondta Kimi.

- Ugye most már ott vagyunk?

- NEM! – ordította el magát Rin. – Nem, nem és nem!

- Jól van, na! – mondta Len. – Nem kell annyira felhúzni magadat!

- Miért nem 5 percenként megkérdezed, hogy ott vagyunk e már… - kiabált Rin, de aztán eszébe jut valami. – Egyébként… hova is megyünk? – kérdezte Rin Reihez fordulva. Ekkor Rei megállt és lehajtotta a fejét. Kimi is visszafordult Reihez, mert ő sem tudta, hova mennek. Rei a kezét a fejhez kapta és elkezdte dörzsölni.

- Ömm… szóval… - kezdte Rei. Kimi, Rin és Len azt gondolták, hogy a világ másik felére kell menni. Rei felkapta a fejét és eléggé bugyután mosolygott – Őszintén szólva… nem tudom.

- HEEEEEEE…? – kérdezték mind a hárman egyszerre.

- Azt se tudod, hol a pasid? – kérdezte ingerülten Len.

- Nem… csak azt, hogy Amerikába – válaszolta lehangoltan Rei.

- Még abban is kételkedem, hogy ez Amerika… - háborodott fel Len, de kapott egy nyakast a nővérétől. – A rohadt életbe! Nem is káromkodtam – és mivel Len kimondta a varázsszót, erre is kapott egyet.

- Nem is sejted, hogy hol lehet… - kezdte Kimi. – Bocsi, hogy hívják a fiút.

- Shuichi – válaszolta szomorúan Rei.

- Na… - sajnálta meg Kimi Reit és mellé ült. – Ne törődj az ütődöttel…

- Ki a… - kezdte Len, de Rin befogta a száját.

- Csak hülyeségeket mondd. Valakii biztosan tudja, hogy hol van Shuichi. – Ekkor egy ember ugrott ki a bokrok közül… vagyis több ember kis tőrökkel és rátámadtak Reiékre, de mielőtt rátámadtak volna egy hang rájuk kiáltott, hogy hagyják abba. Egy lány hangját hallották. Ekkor a fák közül kirohan egy kistermetű hosszú, krémrózsaszín, göndör hajú lány lihegve.

- Állj! – mondja még egyszer. Ezek az emberek eltűnnek egy pillanat alatt és csak a lány marad itt. – Elnézést, hogy rátok támadtak a szolgáim, de néha szófogadatlanok. Tudnék valamiben segíteni nektek? Egyébként a nevem Clemencé Poésy. – Mind a négyen értelmetlen képet vágtak. – Csak Clemy. – Kimi huncut pillantást váltott Reivel.

- Nem tudod, hogy ki az a Sokma Shuichi? – kérdezte Rei.

- Sokma…? Shu… - ekkor Clemynek felcsillant a szeme és Reinek is meg Kiminek is.

- Tudom! Ő volt az osztálytársam! – hangzott a válasz Clemytől. Kiminek és Reinek lefagyott a vigyor a képéről.

- Szerintem nem ugyanarról beszélünk. – mondta Kimi. – Mi egy 17-18 éves srácot keresünk, igaz Rei?

- Igen. – hangzott a válasz Reitől. – Egy kicsit érettebbet.

- Ti… ti… - Clemy körül kezdett felforrósodni a levegő és egyre dühösebb volt. – Ti lekicsiztetek? – dühödt fel Clemy

- Mért hány éves vagy? - kérdezte Len. – Még 14-nek is soknak tűnsz.

- 17 vagyok.

- Mi? – kérdezték mind a négyen. – Te 17 éves vagy?

- Igen. És Sokma Shuichi az osztálytársam, ha hiszitek ha, nem.

- Oké… - kezdte Kimi. – Hiszünk neked, de hol található Shuichi? Ugye itt?

- Ő… nem…, mert én elmentem abból a suliból…

- De hol van? – kérdezte ingerülten Rei.

- Észak-Amerika közepén Kanadában.

- És mi hol vagyunk? – kérdezte Rin.

- Közép-Amerikában. – hangzott a válasz Kimikotól.

- Ne! – ordította el magát Rei.