Másnap reggel frissen keltek fel a többiek, mert nagyon jól érezték magukat. Először Mion kelt fel. Aztán felkelt Arisa – mert nem szokta bírni, hogyha valakivel együtt alszik aztán az meg elmegy – így elkezdte keresni Miont és meg is találta, de telefonált így nem zavarta csak hallgatózott.

- Igen. A következő ne innen legyen… én is benne vagyok – mondta ezt az utolsó négy sort feldühödve. – Na, csá – és ezzel lecsapta a telefont. Indult kifelé az ajtón, de amikor kinyitotta szembe állt vele Arisa határozottan és dühös szemmel. – Jó reggelt. – mondta kedvesen Mion. – Valami baj van?

- Kivel beszéltél?

- Az egyik barátommal.

- Miről?

- Mert? – kérdezte ártatlanul Mion.

- Mi volt az a „én is benne vagyok”, meg hogy „ne innen legyen”?

- Azt egy szülinapi… - kezdte Mion, de látni lehetett, hogy szomorú és lehajtotta a fejét. – Nem egy szülinapi buli, hanem igazából halál napi. A tesóm halálát fogjuk… nem megünnepelni, hanem inkább gyászolni csak bulival. - Elkezdett Mionnak rángani a válla – sírt. Arisa magához ölelte, mert sajnálta is, meg, mert rosszat gondolt róla.

Mire a fiúk felébredtek, a lányok már nevetgéltek valamin.

- Jó reggelt – mondta Kaito a lányoknak.

- Inkább álmos reggelt – helyesbítette ki Dark.

- Mi történt veletek? – kérdezte Arisa.

- Mert? – kérdezte Kaito.

- Egymás mellett álltok és nem piszkáljátok egymást.

- Amikor hallgatóztak kibékültünk Kaitoval - mondta Dark.

- Tényleg? – ordította örömből Arisa.

- Mi van? – kérdezi Mion kicsit szégyenlősen, mert le van maradva.

- Majd elmondom… - mondta Arisa. És elmondta a kicsi történetet. Amikor újra elindultak Mion visszautasította, hogy velük megy.

- De hát miért? – kérdezi Dark.

- Nekem szerintem nem itt van a helyem… - kezdte Mion. Aztán idegesen egyben kicsit bután az egyik kezét felemelte és így folytatta a következő mondatot. – Ezt ne értsétek félre…

- Késő… - mondta Kaito.

- De… - kezdte Mion. – szerintem még fogunk találkozni.

- Szerintem is. – mondta Arisa és megölelte. Miont találta az egyetlen igaz barátjának és mégis el kell mennie. Az ő élete már nem lehet tökéletes.

Miután Mion elment elindultak délre. Nem mentek sokáig, mert gyalog hamar kifárad az ember.

- És te Dark? – kérdezi Arisa. – Te hogyhogy velünk tartasz?

- Talán, mert nincs más dolgom… - mondta Dark és összekócolta Arisa haját. Kaito egy kicsit nevetett és neki is összekócolta. – Mintha a tesóim lennétek. – mondta Dark nevetve. Aztán elkomolyodott.

- Mi a baj? – kérdezte Arisa.

- Valami… mintha… hiányozna… - kezdte Dark és aztán beugrott neki és nem csak neki hanem Arisának is meg Kaitonak is. Ekkor egy lány – Mion – felsikított. (Nem volt nehéz meghallani a hangját, mert nem voltak messze a házától.) Mindannyian felugrottak a helyükről és elkezdtek visszaszaladni. Dark betört a házba és… Liu még mindig aludt. Mion meg csak azért sikított, mert megégette magát főzés közben.

- Hát ti? – kérdezte elakadó szavakkal Mion.

- Itt hagytuk Liut… - mondta Dark és az ölébe vette az alvó vámpírt és kicsoszogtak vele.

- Szia – szólt oda utoljára Kaito és Arisa Mionnak és elmentek onnan… talán örökre.